Ötödik fejezet

Ötödik fejezet

Mondanám azt, hogy magamtól keltem fel délben, de ez nem teljesen igaz. Hanna rontott be a szobámba, hogy felébresszen. Mérgesen vágtam hozzá a párnámat, de pechemre az egyik porcelán díszt találtam el. Szerencsémre a szőnyeg tompította az esést, így nem tört el.
- Mit akarsz? - kérdeztem nem éppen nyugodt állapotban, miközben nővérem felvette a porcelánt.
- Segítened kell! - felelte habozás nélkül. A díszt a helyére tette, majd a párnával a kezében az ágyamra ült – Mi lenne a helyes döntés? Elmondani Tommi-nak az igazat vagy inkább befogni a számat és élni tovább az életemet?
Lassan felültem az ágyban. Végig néztem nővéremen. Látszott rajta, hogy teljesen kikészült a hibája miatt.
- Helyes döntés az lenne, ha elmondanád neki, viszont ismerem a természetét és nem lenne jó vége ennek. De, ha nem mondod el akkor mindig ott lesz a fejedben, hogy mit tettél és ezt nem fogod kibírni. Szóval, akármelyiket nézzük mindkét lehetősség ellened van, de inkább rövid ideig szenvedj, mint hosszú-hosszú ideig.
- Akkor mondjam meg neki most? - nézett rám. Szeme tele volt fájdalommal. Egyik részem sajnálja, mert mégis csak a testvérem, de a másik oldalam az „így jártál” mondatot ismételgeti.

- Ez lenne mindkettőtök számára a legkedvezőbb -nyomtam el egy ásítást.
Bólogatott, majd szó nélkül kiment. Nagyot sóhajtva bújtam vissza a takaró alá, de már nem bírtam visszaaludni. Így inkább elmentem letusolni, majd ebédelni. Tusolás közben észrevettem a mellkasomon és a combomon pár darab lilás színű foltot. Ez is a fürdőszobában történtekre emlékeztetett. Az emlékre éreztem, hogy elpirulok. Fürdés után lementem. Az asztalnál Aina döbbenten nézett Hanna-ra.
- Anyáék? - kérdeztem miközben megint egy ásítást nyomtam el. A kávéért nyúltam.
- Apa dolgozni ment, anya pedig munkát keresni – felelt Aina, de közben le nem vette szemét Hanna-ról. Valószínűleg csak most tudta meg mi történt.
Elbambulhattam, ugyanis arra eszméltem fel, hogy valaki a nevemet ismétli. Lassan rá emeltem a tekintetemet a lányokra.
- Hm? - kérdeztem még kissé az emlékektől kábán.
- Te tudtál Hanna dolgáról? - kért számon Aina. Bólogattam. Hitetlenkedés futott át Aina arcán.
- És miért nem szóltál nekem erről?
- Miért kellett volna szólnom? Hanna úgyis elmondta volna neked és eleve nem akartalak zavarni miközben egy srác volt a szádban.
Aina nem volt pirulós típus, de azért most egy kis piros színt vett fel az arca. Pár pillanat múlva értetlen arcot vágott.

- Várjál csak! Te ezt honnan tudod? Nem Hanna-val mentél haza? - kérdezte miközben kíváncsian méregetett és mintha valamit meglátott volna, mert igen csak a dekoltázsomat figyelte. Ekkor jutott eszembe, hogy én egy kicsit kivágott felsőbe öltöztem fel és ugyebár Heikki csinált tegnap pár darab észrevehető jelet, amiből kilehetett találni, hogy mennyire szórakoztam jól.
- Az ott mi? - mutatott az egyik ilyen foltra.
- Szerintem tudod mi az! - köntörfalaztam egy kicsit. Tudtam, hogy elvárja tőlem, hogy kimondjam, de azt is tudja rólam, hogy ha akarok makacsabb vagyok, mint ő.
- Az ott mi? - ismételte el.
- Ki volt az? - kérdezett rá Hanna.
Nem akartam elmondani nekik, hogy ki volt az.
- Egy fiú – „Ez aztán válasz!” gondoltam magamban, de mivel most költöztünk ide simán el tudom velük hitetni, hogy nem ismertem a srácot.
- Hogy hívják?
- Passz. Fogalmam sincs

- Mi az, hogy fogalmad sincs? Összefeküdtél egy ismeretlennel? - támadott le.
- Ki mondta, hogy lefeküdtem?

Aina azzal a „Nekem ne meséld be, nem vagyok hülye!” tekintettel nézett rám.
- Azt akarod bemesélni nekünk, hogy van egy fiú, akiről nem tudjuk, hogy hogy hívják vagyis te ezt állítod, hogy nem tudod és, hogy kiszívta a mellkasod, de nem feküdtél le vele?! - beszélt hozzám hitetlenkedve.
- Tökéletesen felvázoltad a helyzetet
Hanna a háttérben csak röhögött, de amikor mindketten rá néztünk elkomorodott.
- Most te jössz! - foglalt helyet az asztalnál és rámutatott egy székre Hanna számára. Én is leültem, mert valahogy úgy éreztem, hogy ide én is kellek. Hanna lassan húzta ki a széket és ült le. Neki sem tetszett, sőt. Mikor rájött, hogy ő következik egyenesen megrémült. Valószínűnek tartom, hogy még mindig érzelmi sokk alatt állt.
Volt egy kis szünet. Ez idő alatt egyikünk sem szólt vagy nézett a másikra. Végül Aina törte meg a csendet.
- Miért tetted? - tette fel a legeslegegyszerűbb kérdést. Hanna szemében megjelent az első könnycsepp.
- Nem tudom. A helyzet megkívánta, hogy ezt tegyem meg. Nem igazán gondolkoztam, csak mentem a fejem után, ami hiba volt.

Egyetértően bólintottunk.
- Valóban hiba volt, Hanna és annyira mégsem – Hanna szemei kitágultak a meglepetéstől. Aina szava engem is meglepett – Tudod, Tommi nem az a srác akinek te gondolod
„ Hogy mi van?”
- Ezt kifejtenéd? - kértem meg. Aina nagyot sóhajtott.
- Tommi nem éppen a hűségéről és a komoly kapcsolatokról híres. Köztudott tény, hogy az előző barátnőit is sorban csalta meg.
- Most azt akarod mondani nekem, hogy megcsalt engem?
- Nem tudom biztosan, mert te vagy az első barátnője, akivel már több, mint másfél évet kibírt, de a költözés miatt úgy gondolom, hogy megcsalt.
Ezek után senki sem szólt. Már ment volna fel Hanna, mikor rákérdeztem.
- El fogod neki mondani? - halkan kérdeztem, de azért ügyeltem arra, hogy érthető legyen. Rám nézett majd kis idő után bólintott.

***

Délután kimentem egy kicsit levegőzni, még sütött a nap és kellemes idő volt, ezért úgy döntöttem, hogy felhúzom a görkorcsolyámat és elindulok felfedezni az utcát. Egy kis oldaltáskába tettem bele a telefonomat, a kulcsomat, a fülhallgatómat és egy könyvet is. Úgy terveztem, amint kifáradok keresek egy padot vagy valamit amire leülhetek és olvasok. Még gyorsan írtam egy cetlit anyáéknak. Most hiába ordítanék, hogy elmentem, senki sem hallaná a hangos zene miatt, így elindultam a kis felfedező körutamra. Sok utca után eljutottam a hozzánk legközelebbi parkhoz. Kerestem egy padot és leültem olvasni miközben zenét hallgattam. Bár nem voltam fáradt, de most megjött a kedvem egy kis olvasáshoz. Talán én vagyok az egyetlen a családban aki szeret olvasni könyveket. Épp kezdtem volna belemerülni, mikor is a zene számot váltott meghallottam, hogy valaki ordibál valakivel. Kihúztam a fülemből a fülhallgatót és keresni kezdtem az ordító lányt. Hamar megtaláltam a barna hajú lányt, aki épp egy fiúval – aki valószínűleg a barátja –, kiabál. Nem igazán értettem mit mond, mert nagyon hadart és egy kis akcentust is véltem felfedezni, de mikor a lány ökle a fiú arcába nyomódott rájöttem, hogy épp egy szakítás szem és fül tanúja lettem. Kellemetlenül éreztem magam, pedig messzire voltak tőlem.
- A pokolba is az olvasással! - mordultam fel és eltettem a könyvet. A fülest visszadugtam, majd hazafele indultam. Már egy ideje mentem az út szélén mikor feltűnt, hogy itt még életemben nem láttam. Sötétedett már én meg eltévedtem, remek. Csak én lehetek ennyire szerencsétlen. Nagyon sóhajtva mentem tovább míg meg nem láttam az egyik utca táblát. A telefonom szerint ellenkező irányban lakom így idegesen fordultam vissza. A fülemben lévő hangos zene miatt nem hallottam meg, hogy mögöttem egy csapat idióta kocsikázik. Elütöttek és a görkorcsolyám miatt a kocsi alá csúsztam. A fejemet bevertem az aszfaltba és éreztem, hogy a lábamból is folyik valami. Szerencsémre viszont a volán előtt ülő fiú nem ment át rajtam. Pánikolva kiugráltak a kocsiból és sokkolva néztek rám.

- Tudom, hogy nagyon szép vagyok – mondtam idegesen, miután már elmondták jézus és isten összes szinonimáját –, de most már igazán kiszedhetnétek a kocsi alól!
Nem kellett kétszer mondanom. Ketten megfogták óvatosan a karomat és kihúztak a kocsi alól. Megjegyzem, elég lett volna, ha a drága tolat egy métert. Segítettek felülni és láttam, hogy a combom és a vádlim igen erősen lehorzsoltam.
- Jól vagy? - kérdezte egy ismerős hang. Felnéztem az illető kék szemébe.
- Lüktet a fejem – sóhajtottam és a halántékomhoz szorítottam a kezeimet.
- Gyere – guggolt le mellém és intett valakinek, hogy segítsen – beviszünk a kórházba!
- Elég ha hazaviszel! - tiltakoztam, de nagyon csúnyán nézett rám Rami, így inkább nem vitatkoztam vele.
- Dehogy viszlek haza! Megyünk a kórházba és kész! - szólt rám.
- Jó, de akkor hívd fel valamelyik testvéremet! - nyújtottam felé nagy nehezen a telefonomat, amit visszautasított.
- Nem kell, meg van Hanna száma – mondta, majd tárcsázni is kezdte a nővéremet. Gyorsan eldarálta neki mi történt és azt hiszem itt ájultam el

***

„Egy pipacsokkal teli réten sétáltam egymagam. Lágy szellő fújta vörös hajamat és lenge ruhámat. Mikor felnéztem az égre a nap akkor kezdett el előbújni a felhő mögül. Élesen világítottak a szemembe a napsugarak. A kezemet magam elé tartva próbáltam megakadályozni, de még így is belesütött a szemebe”- Leena! - kiáltott fel Aina. Idegesen nyitottam ki a szemeimet, de a hirtelen jött fény miatt megvakultam. Lassan kezdtem megszokni a fényt, mikor a családom aggódó tekintetébe ütköztem.
- Mi történt? - kérdeztem s közben körbenéztem. Egy kórházban vagyok, ebben biztos voltam, már a szagok miatt is és nem utolsó sorban a fehér fal is és a pittyegő gépek is nekem adtak igazat.
- Kicsim – fogta meg anya a kezemet –, elütöttek és elájultál. Rami hozott be téged a barátaival.
Homlok ráncolva néztem rá.
- És ki ütött el?
- Hát igazából te mentél rossz helyen, de Rami és a barátai voltak azok – szólt közbe apa. Lassan feldolgoztam az információt.
- Miért vagyok itt?
- Mert elütöttek, mondjuk? - kérdezett vissza Aina, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga – Egyébként meg illett volna szólnod, hogy lelépsz! - szidott le, de arra tisztán emlékszem, hogy írtam egy cetlit.
- Kiabáltam és cetlit is hagytam – vontam meg a vállamat – Szóval még egyszer megkérdezem, hogy miért vagyok itt?
Aina és Hanna lemondóan sóhajtottak.
- Kicsim – szólt hozzám apa –, Ramiék behoztak, mert idézem szavait: A lába vérben úszott és mert fájt a feje meg elájult.
- Elájultam? - kérdeztem vissza. Mindenki bólintott. –, Mióta vagyok itt?
- Négy órája- válaszolt Hanna.
Ezek után az orvos megérkezett a leletemmel és megtudhattam, hogy az év világon semmi bajom sincs, pár horzsolást leszámítva. Így másnap már boldogan mehettem haza. Természetesen anyának beindultak az ösztönei és mindentől megakart védeni. Nagy nehezen azért sikerült leállítanom. Apa megint elment dolgozni, anya pedig nagy nehezen, de elment megint munkát keresni így ismételten hárman maradtunk.
Az ágyamban feküdtem és egy verses kötetet olvastam, mikor Hanna és Aina bejött a szobámba. Az előbbi könnyes szemekkel a másik pedig ideges fejjel.
- Mi történt? - néztem rájuk ijedten.

Mindketten letelepedtek az ágyamra. Aina fogta a kötetet és becsukta, majd ledobta az ágyról.
- Hé! Az egy antik darab! - kiáltottam rá
- Elmondtam neki! - kotyogott közbe Hanna. Döbbenten néztem rá, bár tudtam, hogy elfogja mondani neki, de azt hittem, hogy vár még pár napot esetleg hetet.
- Mit mondott? - tértem rá a lényegre. Hiába kezdtem volna el vigasztalni, semmit sem értem volna el vele. Szipogva fújta ki az orrát, majd válaszolt.
- Olcsó ribancnak nevezett és, hogy nagyot csalódott bennem. Azt hitte, hogy én nem vagyok olyan lány, mint ti, hogy ágyból ágyba ugrál – hirtelen bedühödtem. Hogy mert ribancnak titulálni az a dög, mikor életemben nem feküdtem le csak úgy egy sráccal. Vagyis ott nem voltam ilyen itt pár napja megtörtént, de most nem ez a lényeg. Bár azóta nem láttam Heikkit.
- Hogy mert ilyet mondani rólunk? - néztem rá Aina-ra. Jó, Aina tényleg ilyen volt, de a testvéremet csak én hívhatom hivatalosan is ribancnak.
- Szerinted én miért vagyok ideges most?
- Annyira jó, hogy ilyenkor is magatokkal foglalkoztok, miközben én vagyok a szenvedő alany – kiáltott fel kétségbeesetten Hanna.

- Nyugi van!

- Hogy lennék nyugodt, mikor most szakítottam Tommival és közben ribancnak nevezett?
- Mondott még valamit? - kérdeztem rá
- Megkérdezte milyen volt azzal a másik sráccal

A lehető legnyugodtabb hanggal szóltam hozzá: - Ugye erre nem azt válaszoltad, hogy jó?
Hanna szavak nélkül árulta el, hogy beletrafáltam.
- Úristen! Hogy lehettél ennyire hülye? - ordított fel Aina. Hanna összehúzta magát, majd felzokogott.
- Jól van már! Nem tehettem róla, az indulat beszélt belőlem – sírta. Aina-ra néztem és nem helyeslően csóváltam a fejem, majd mindketten megöleltük Hanna-t. Tudtuk, hogy kell neki a mi támogatásunk és azt is tudtuk, hogy nekünk kell kimosni a fejét is.

Negyedik fejezet

Negyedik fejezet

Bulihoz vezető utat gyalog tettük meg, mert azt állították a fiúk, hogy csak pár utcára van arrébb. Izgatott voltam, nem tudom miért. Lehet, hogy az idegen környezet miatt. Míg a többiek hangosan csevegtek, nevettek addig én csak bámultam a házakat. Olyan más volt, mint Hanko-ban. Itt pezseg a külvárosi élet míg ott olyan volt, mintha idősek otthona ölelne át minket. Mindenki lassú, unalmas életet élt és várták a legújabb pletykákat, amit mi szolgáltattunk nekik. Persze voltak vicces sztorik, mint például tőlük tudtam meg, hogy terhes vagyok az öt évvel idősebb amerikai cserediáktól és hogy megtartom. Visszatekintve vicces volt, de abban a helyzet egyáltalán nem. Eközben az utcába értünk. Már lehetett hallani a hangos zenét. Ahogy közeledtünk egyre jobban izgultam. Anya még ebédkor megkért minket, hogy ne reggel állítsunk haza, persze Aina próbálta leplezni a röhögését köhögéssel, de az nem nagyon sikerült neki. Persze azért a szüleink ismertek minket már annyira, hogy az ilyen ígéreteket nem nagyon tudjuk betartani. Vagyis én próbálnám, de két ilyen nővérrel lehetetlen.
  Amikor beléptünk a házba táncoló emberekre lettem figyelmes. Mindenki kezében volt valami ital. Vagy sör, vagy vodka, vagy tequila. Az emberek nagy része már annyira részeg volt, hogy észre se vették, hogy némelyik pohár tartalmát a szőnyeg szívja fel. A hangos zene hirtelen elhallgatott, majd jött a következő szám. Ebben a pillanatban egy kezet éreztem meg a derekamon, majd egy másikat magam előtt.
 - Szia Szépség! Kérsz egy kis frissítőt? - az illetőből áradt a töménytelen alkohol szag. Nem válaszoltam, de elvettem a nekem szánt poharat. Sör volt benne, de amikor megkóstoltam egészen más utóíze volt.
- Ez mi?
Sejtelmesen mosolygott, majd kiitta a saját poharát.
- Sör.
- Az is van benne, de még mi ? - kíváncsiskodtam, miközben újra megkóstoltam. Nem mondom, hogy rossz az íze, inkább nem ezt vártam.
- Sör és Jägermaister Vodkával elkeverve - mondta, majd elment egy szőke csaj felé.
Szemeztem egy kicsit a pohárral, majd megrántottam a vállam. Lesz ami lesz. Kiittam én is. A konyhába mentem, ahol nagyon sok üveg alkohol volt. Kerestem magamnak Vodkát. Eleinte ügyetlenkedtem a kinyitásával, de aztán sikerült, amit azzal koronáztam meg, hogy pohár nélkül élveztem az üveg társaságát. Természetesen rögtön feloldódtam és ahogy letettem az üveget a földre máris táncolni kezdtem. Csak riszáltam magam a ritmusra, kizártam a világot és csak a zenére koncentráltam.
  Mikor már éreztem, hogy kezd elmenni az alkohol által nyújtott hatás rögtön visszatértem az üvegekhez. A konyhában az egyik fiú kotyvasztott valamit, amit ki is tett a pultra.
- Hello! Te vagy az egyik új csaj? - kiabálta túl a zenét egy barna hajú srác. Nem mondanám, hogy hú, de szép, de azért a frizura és a barna szem hatást gyakorol az emberre. Persze az is lehet, hogy a Vodka miatt látom így, sőt.
 - Szia! Igen én vagyok az egyik! - kiabáltam én is. Ám ekkor hirtelen eltűnt közöttünk a távolság és lecsapott az ajkamra. Annyira megrémültem, hogy visszacsókoltam. Az agyam teljesen elborult, nem tudtam rendesen gondolkodni. Mikor már nagy nehezen elváltunk az ismeretlen fiú szemei nagyon csillogtak.
- Esetleg.. nem szeretnél feljönni az egyik szobába? - kérdezte miközben fejével a lépcső felé bökött. Már indultam volna, de ekkor megjelent az egyik nővéreim.  A "megjelent" rossz kifejezés, konkrétan rám esett.
- Helloka! - röhögött a képembe, majd magával húzott a konyha felé s közben eldobta az üres sörös üveget a kezéből. A konyhából nyíló teraszról mentünk ki és olyan helyre húzott, ahol csak ketten voltunk. Maga felé fordított és zavartan és dühösen nézett rám.
- Bocsáss meg, hogy megszakítottam valamit, de olyan nagy marhaságot csináltam! - esett kétségbe Hanna.
- Mit csináltál? - az eddigi mámoros állapot eltűnt, szinte teljesen kitisztultam.
Láttam Hanna arcán, hogy habozott.
- Semmit. Rájöttem, hogy semmit sem - egy műmosollyal az arcán akart elmenni mellettem, de megfogtam a karját. Jelen helyzetben én voltam az erősebb így erőfeszítés nélkül visszarángattam az eddigi helyére.
- Most elmondod mit csináltál vagy lelocsollak a slaggal - mutattam a mellettünk rendezetten felcsavart locsolócsőre. Ismét láttam rajta, hogy habozik és előre féltem, mert tudtam, hogy baj van.
- Szóval az történt, hogy tudod ki az a Rami ?
Ajjaj..
-Igen, ismerem. Konkrétan a szomszédunk,de mi van vele?
A mezítelen lábát kezdte el bámulni, majd egy kis idő múlva fátyolos szemekkel rám pillantott.
- Bántott? - kérdeztem kétségbeesve.
Nemlegesen rázta a fejét eközben könnyeivel küzdött, de nem sokáig.
- Lefeküdtem vele! - borult ki a bili. A smink azonnal lefolyt az arcáról. Döbbenten figyeltem, ahogy a hűséges típusú nővérem azt ecseteli, hogy lefeküdt egy olyan emberrel, aki nem az ő barátja. Ilyenkor vajon mit csinálhat az ember? Ha leordítom azzal nem érek el semmit sem, mert már megtörtént és mégis csak a testvérem, nem hagyhatom magára.
- Miért? - tettem fel halkan, mert kíváncsi voltam mi vette rá arra, hogy több éves kapcsolatát latba dobja.
- Fogalmam sincs. Túl sokat ittam és nagyon jó pasi és hát kicsit mindketten nyomultunk és megtörtént - leült a fűre és a kezébe temette az arcát.
- De eddig is ittál, nem is keveset és még sem bújtál ágyba senkivel sem!
- Azaz idő már elmúlt. Ott mindenki ismert és mindenki tudta, hogy nálam nem szabad bepróbálkozni, de itt..   itt senki sem ismer, senki sem tudja, hogy van barátom. Még én sem éreztem azt, hogy valakihez tartoznék.
 Leültem elé és megöleltem. Olyan erősen ölelt át, hogy majd kirókáztam a belemet.
- Minden rendben lesz, majd megoldjuk valahogy - próbáltam nyugtatni, de hamar rájöttem, hogy ez csak olaj volt a tűzre.
- Már, hogy lenne minden rendben? - förmedt rám s lökött el magától - Most tettem tönkre a kapcsolatomat! Ne mondj olyat, ami nem igaz! -  Egy gyenge pillanatig félelem járta át a testemet. Sosem volt Hanna erőszakos, az inkább Aina volt, de most előbújt belőle és ez megrémisztett. Kis idő múlva újra megszólalt - Mellesleg az benne az egyik legszörnyűbb, hogy neki is van valakije.
- És mi a másik? - kérdeztem csöndesen pár perc csönd elteltével. Értetlenül pislogott rám, majd leesett neki. Bár már sötét volt, de a kinti fényeknek köszönhetően még kibírtam venni, hogy elpirult.
- A másik legszörnyűbb dolog az volt, hogy élveztem - sütötte le a szemét. Erre nem tudtam mit mondani. Főleg, hogy én még sosem csaltam meg senkit sem és nem is terveztem, hogy ilyet tegyek majd a barátommal. De be kell látni, Hanna sem tervezte el és még is hatalmas hibát követett el, úgy, hogy még csak három hete lakunk itt.
  Ültünk még körül-belül fél órát a füvön, mikor jobbnak láttuk, ha bemegyünk. Bent még mindig meg volt a hangulat. Láttam, hogy az a barna srác aki meg akart fektetni, most egy szőke lánnyal smárol. Köszönetet fogok mondani valakinek, hogy megmentett ettől az embertől. Ekkor megláttam Heikki-t a szoba másik részén, aki szemmel láthatóan egyáltalán nem volt részeg vagy nem látszott annak, viszont az tisztán kivehető volt, hogy nem bírja levakarni magáról az egyik részeg lányt. Mikor találkozott a tekintetünk mélyen a szemembe nézett, majd segélykérő pillantást vetett. Felhúzott szemöldökkel néztem a szituációt, ahogy a lány belecsimpaszkodik a nyakába, de közben végig engem figyelt. Kérlelően lebiggyesztette az ajkait, amin nekem nevetni kellett. Gyorsan összeszedtem magam és keresni kezdtem egy indokot, hisz mégis csak ő hívott meg minket és bár nem mindenkinek telt jól az este, de nekem az eleje kifejezetten tetszett.
- Hazamegyek - szólalt meg a mellettem álló nővérem - Velem jössz vagy még maradsz? - kérdezősködött.
- Még maradok, de hazatalálsz? - aggodalmaskodtam.
- Rendben. Hívok taxit - mutatott a kezében lévő telefonra. Megölelt, majd elviharzott. Bárcsak tudnék segíteni neki. Ekkor kipattant a fejemből egy ötlet Heikki megmentésére. Odamentem hozzá, amit a lány nem díjazott.
- Heikki - néztem egyenesen a szemébe - Rami nagyon rosszul néz ki - próbáltam a lehető legkétségbeesett arcomat vágni, de fölöslegesen, mert a lány rám sem nézett.
- Menjünk nézzük meg! - mondta nekem, majd a lányt fogta és leültette a kanapéra, majd felmentünk az emeletre az egyik szoba erkélyére.
- Ha ilyen könnyen letudtad volna koppintani magadról, miért kértél tőlem segítséget?- kértem számon, amire elmosolyodott.
- Nem akartam bunkó lenni, hogy csak ott hagyom. Meg kíváncsi voltam, hogy a Drága szomszédomra számíthatok- e a bajban - vigyorgott továbbra is. Ledöbbentem, ezen a teszten, de nem mutattam ki.
- És átmentem ? - flörtöltem vele. Nagyon régen csináltam mondhatni teljesen józanul. Piával sokkal könnyebb minden, de ha már a buli közepe szarul sikeredett, legalább az eleje és a vége legyen jó.
- Úgy tűnik - ment bele a játékba s közben közelebb lépett hozzám - Bár úgy tűnt, mintha haboznál, vagy tévedek?
- Tévedsz. Nem haboztam, csak élveztem, hogy szenvedni látlak - mosolyogtam rá. Felnevetett, pedig féltem egy kicsit, hogy máshogy reagálja le.
- Gonosz nőszemély!
- Én? - mutattam magamra - Kikérem magamnak, hogy ilyenekkel vádolj! - nevettem vele én is. Egy kisebb szünet lépett fel, de végig egymást néztük. Már közeledett lassan felém, hogy megcsókoljon. A szikrák pattogtak, már csak pár centi kellett volna, hogy megcsókoljon mikor egy nevetgélő pár lépett ki az erkélyre. Rögtön szétrebbentünk. Főleg én, mert a pár nőnemű tagja a másik nővérem volt. Ő nem vett észre, viszont a pasi helyes volt.
- Szerintem mi most menjünk! - mutogattam az ajtó felé. Helyeslő bólintást kaptam, majd megfogta a kezem és behúzott az erkélyről. Kimentünk a folyosóra, ahol még több párt láttunk, majd kinyitott egy ajtót és maga elé engedett. A fürdőszoba volt az. Ahogy elnéztem itt a buli kezdete óta nem volt senki sem így aránylag tisztaság is volt. Heikki ismételten a szemembe nézett, de most nem cicózott. Rögtön a lecsapott az ajkamra, ahogy látta rajtam, hogy nem fogom ellenállni. Felültetett a mosdókagylóra, de úgy, hogy közben nem szakadtunk el egymástól. A derekamat, a hátamat, a combomat simogatta felváltva. Majd szép fokozatosan megszabadultunk a ruháinktól..

***

Heikki-vel mentem haza hajnali hétkor. Az egyik kezemben az ő keze, a másikban a cipőm volt. Nem tudom, hogy miért hagytam magam, én sosem csináltam még ilyet, hogy egy bulin összefeküdtem valakivel. Na, jó télen volt, de akkor a barátommal foglaltam el a vendégszobát, nem pedig a szomszéddal akit három hete ismerek és akivel igen csak jó volt. Pironkodtam is eleget mikor kiléptünk a fürdőszobából. Az utcánkba érve elengedtük egymás kezét és az egy méter távolságot megtartva tartottunk az otthonunk felé. Nem beszéltünk, de néha-néha egymásra néztünk és elmosolyodtunk. A házunk előtt megölelt, majd rácsapott a hátsó felemre és egy mosoly kíséretével bement. Mosolyogva léptem be én is az ajtón. Apa és anya a konyhában kávéztak. Mikor megláttak rögtön nekem rontottak.
- Hol voltál? Már rég itthon vannak a nővéreid is! - kezdte el a vallatást apa. Ha azt tudná, hogy mit csináltam és, hogy kivel..
- A buliban voltam. Ismerkedtem egy kicsit a többiekkel, majd megláttam Heikkit amint hazaindul és vele sétáltam haza - próbáltam hihetően előadni a történetet, amit most találtam ki. Úgy látszik apa elhitte, de anya, na ő nem, de nem szólt semmit sem. Bólogatott. Felmentem a szobámba. eldobtam a sarokba a cipőt, majd lehámoztam magamról a ruhát és fehérneműben bebújtam az ágyba aludni. Lefárasztott ez az egész parti. A féktelen táncolás, Hanna ügye, Heikki, és ne is beszéljünk a hazafelé sétálásról. Így nem csoda, hogy amint lehunytam a szemem rögtön álom országba merültem.